2010. július 19., hétfő

Lecsó bográcsban


Tudom, nem túl fantáziadús, de nyár van, meleg van, azaz bogrács- és lecsószezon! És imádom: mindkettőt!
A hétvégén nem volt időnk elkészíteni, pedig szombat óta a számban érzem az ízét. Ma bepótoltuk a lemaradást. Kerültek bele finom házi dolgok úgy, mint füstölt szalonna az ősöktől, kellően csípős kolbász a barátoktól, paprikakrém és pirospaprika a nagymamától. Nálunk a paprika karikára, a paradicsom héjastól kockára vágva kerül bele, de ahány ház, annyi szokás... Finom boglári sauvignon blanc kísérte (jól csúszott mellé :) ), utána eperfagyival hűsítettük magunkat! :)

Hozzávalók:
zsír
füstölt szalonna (húsos)
2 fej vöröshagyma
pirospaprika
paprikakrém
őrölt köménymag
1 kg paprika
0,5 kg paradicsom
1 szál füstölt kolbász (csípős)

Kevés zsíron a kockára vágott szalonnát megpirítom, majd a hagymát ezen dinsztelem meg. Megszórtam pirospaprikával, tettem bele paprikakrémet, kevés őrölt köményt, felöntöttem pici vízzel és rádobtam a karikára vágott paprikát. Hagytam, hogy levet engedjen, hozzáadtam a kockára vágott paradicsomot és megfőztem. A karikára vágott kolbászt a végén tettem bele, ezzel már csak összefőztem. Tányérokba szedtük és finom kenyérrel tunkoltuk a szaftját!
4 adag

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése